A józan észt, mint az összefogás elvét kitűző szövetség polgármesteri programja még nem ismert, szeptemberig egyeztetnek róla.

A választókerületi elnök, Balázs József országgyűlési képviselő szerint a győzelem a minimális céljuk egy olyan összefogással, amely a Nemzeti Együttműködés Programjának afféle helyi megfelelője.
A kampány mostani első fele a kopogtatócédulagyűjtésről, a választókkal való találkozásokról szól.
Az egyik gyöngyösi középiskola igazgatója a polgármesterjelölt. A július közepén felkért Faragó László elmondta: örült a megkeresésnek, programot azonban csak szeptemberre ígér.
Annyit azonban megtudtunk: a helyi gazdasági szereplők segítése, a szociális biztonság erősítése, a zöldenergia-alapú fejlesztések a Fidesz-KDNP országos stratégiáján alapulva itt is hangsúlyos témának számítanak majd.
Faragó Zoltán