Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Bevallás

Bevallás

Elkészült a több mint 5,5 millió személyi jövedelemadó bevallási tervezet, amiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elérhetővé tett elektronikusan az eSZJA felületén.

Akinek nincs ügyfélkapuja a Kormány által március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt, egy hónappal tovább, azaz április 15-éig kérheti a tervezet postázását. Aki ezt igényli, annak nem kell személyesen megjelenni az ügyfélszolgálaton, hanem mindezt levélben, online vagy telefonon keresztül kérheti a hatóságtól. A Gyöngyösi ügyfélszolgálatra pedig egyelőre senki nem tud jönni, mert a járvány miatt az ügyfélfogadás szünetel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is elkészítette a bevallási tervezeteket magánszemélyek, illetve vállalkozóknak. A tervezetek már elektronikusan elérhetők a NAV honlapjáról az eSZJA felületen.

– Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik és ha szükséges ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást. A magánszemélyeknek és azoknak a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt munkahelyük és kaptak munkabért, a bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást május 20-áig – sorolta Dr. Paskujné Pifkó Mónika, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága sajtóreferense.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az kérheti a tervezet postázását SMS-ben, a 06-30/344-43-04-es telefonszámon. Emellett kérhető még a NAV honlapján elérhető űrlap kitöltésével, egy kötetlen levél formájában, formanyomtatványon, illetve telefonon a1819-es hívószámon.

– Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek ki kell egészíteniük a bevallási tervezetüket a tevékenységükből származó jövedelmi adatokkal, illetve az adóhivatali nyilvántartásoknak nem szereplő adatokkal. Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez – tette hozzá.

A személyi jövedelemadó 1+1 %-áról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók. Az egyházak részére a tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók vagy vonhatók vissza.

Fontos tudni, hogy a NAV gyöngyösi hivatalának ügyfélfogadása szünetel. Az egri hivatal pedig rövidebb nyitva tartással és új fogadási renddel várja az ügyfeleket, így az ügyféltérben egyszerre csak annyian tartózkodhatnak, ahány szolgálati ablak működik. A NAV viszont arra ösztönzi a lakosokat, hogy jelen helyzetben, ha tehetik, inkább elektronikusan intézik ügyeiket, ezzel minimalizálva a fertőzésveszély lehetőségét.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:13
Zongoraavató hangverseny (részlet)
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
Sport7 1. rész – sport magazin
10:01
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
Üzleti negyed – gazdasági magazin - ismétlés
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mese - A kiskakas gyémánt félkrajcárja
18:07
Ízelítő - Különkiadás
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
G25 – gazdasági magazin
19:01
Reklám
19:04
Méhek nyomában - dokumentumfilm
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
A szomszéd vár – turisztikai magazin
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság