Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Közterületek fertőtlenítése

Közterületek fertőtlenítése

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Csütörtöktől fertőtlenítik Gyöngyös forgalmasabb helyeit a veszélyhelyzet ideje alatt – jelentette be szerdán Kévés Tamás. Az alpolgármester elmondta, hogy a permetezést a Városgondozási Zrt. végzi, ennek gyakorisága pedig függ az időjárási körülményektől, valamint attól, hogy a lakosok milyen gyakran veszik igénybe az utcai bútorzatot.

Csütörtöktől fertőtlenítik Gyöngyös közterületein a padokat, korlátokat, oszlopokat, pénzintézetek előtti területeket, valamint a gyalogátkelő helyek, az autóbusz-pályaudvar, illetve olyan helyközi megállók felületeit, ahol megállnak a távolsági buszok – mondta el Kévés Tamás alpolgármester szerdán tartott tájékoztatóján.

– A feladatot a Városgondozás végzi, saját hatáskörben, saját beszerzéssel, a városgondozás adta az árat nekünk. Kérdés volt egyébként megkaptuk előzetes kérdésként. Az ára pedig 10 ezer Ft + ÁFA körül lesz, 3 ember végzi a feladatot, ez óradíj és nyilvánvalóan a megrendelés gyakoriságát a szükség hozza majd – magyarázta Kévés Tamás.

Tehát a veszélyhelyzet ideje alatt folyamatosan végzik majd a fertőtlenítést, ennek gyakorisága pedig függ még az időjárástól, valamint attól, hogy a lakosok mennyire használják az adott felületeket.

Kévés Tamás kiemelte, hogy az önkormányzatnak ez nem kötelező feladata, de úgy vélik, hogy a gyöngyösiek egészségének védelme érdekében szükséges lépés.

– Általános tisztítószerrel fertőtlenítünk, amely gomba-, baktérium- és vírusölő permetlé. Egyébként emberre, állatra ártalmatlan és nagyon fontos, hogy permetezési technológiával lesz felhordva és azt is kértük a cégtől, hogy lehetőség szerint a reggeli, illetve az esti órákba végezzék el ezt a munkát, hogy a lakossággal ne érintkezzenek a munkafolyamatot végző munkatársaink – tette hozzá.

Az alpolgármester elmondta azt is, hogy a fertőtlenítés leginkább a belvárost fogja érinteni, hiszen itt fordul meg a legtöbb ember, de néhány alkalommal olyan területeken is fognak permetezést végezni, ahol számottevő a közparkok látogatottsága.


Tovább az archívumra