Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Fogadóóra online

Fogadóóra online

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A város költségvetését is átírja a koronavírus-járvány elleni védekezés. A városvezetők tegnap Fogadóóra című műsorunkban, online videókapcsolaton keresztül beszéltek a részletekről, egyebek mellett arról, hogy a legtöbb kérdésben egyetértés volt a frakciók között a legutóbbi, rendhagyó képviselő-testületi ülésen.

Televíziónk történetében először fordult elő, hogy a Fogadóóra című műsorunkat teljes egészében online kapcsolat segítségével valósítottuk meg, vendégeink, a város polgármestere és alpolgármesterei nem voltak jelen a stúdiónkban. A veszélyhelyzet az önkormányzat működésében is változást hozott, a város vezetői felváltva ügyelnek a városházán.

– Rotációs rendszert vezettünk be azért, hogy elkerüljük annak az esélyét, hogy ha egy városvezető megbetegszik, az egész városvezetés karanténba kerüljön – idokolta Kárpáti István alpolgármester.

A rendkívüli helyzetben a város képviselő-testülete sem a megszokott formában tartotta meg ülését, a frakciók javaslatai alapján Hiesz György polgármester hozta meg a döntéseket, az ülésteremben csak a frakcióvezetők és a városvezetők voltak jelen.

– Mivel ezek a jogkörök átszálltak a polgármesterre, úgy gondoltuk, hogy az a legkorrektebb, ha mégis összeülünk legalább frakcióvezetői vagy városvezetői szinten, és megbeszéljük, hogy melyik döntés halaszhatatlan, melyik halasztható – fejtette ki Kévés Tamás.

A frakciók között a legtöbb ügyben egyetértés volt, a nem sürgős döntéseket elhalasztották, a költségvetést pedig a koronavírus elleni védekezés jegyében némileg módosították.

– Zároljuk az összes kifizetést, például a képviselői kereteket, amelyeket most csak a koronavírus elleni védekezésre lehet felajánlani. Azokat az összegeket, amiket gép, teszt, maszk, tisztítószer vásárlására költünk, később fogjuk átvezetni, most az általános tartalék terhére döntök ezekről a kiadásokról – foglalta össze Hiesz György.

A városvezetők beszéltek a koronavírus-járvány elleni védekezésről is, mint Hiesz György polgármester fogalmazott: sokan félreértették a kijárási korlátozást, ami azonban nem könnyítés, hanem szigorítás az eddig érvényben lévő rendelkezésekhez képest. A városvezető felhívta a figyelmet az önkormányzat által szervezett segítségnyújtási lehetőségre, amivel egyre többen élnek.


Tovább az archívumra