Nehéz helyzetbe kerültek az előadóművészek, jelenleg ők sem dolgozhatnak. A többségük a közösségi oldalakon, videómegosztókon szórakoztatja a közönséget és gyártanak tartalmakat követőinek. Mező Dorottya, vagyis Miss Mood valamint a Dorothy énekese is elmondta, hogyan élik meg a mostani időszakot.
Oxygen. Ez a címe Miss Mood legújabb dalának, amelyet március 9-én osztott meg rajongóival, két nappal az utolsó koncertje után. Mivel a kormány járványügyi intézkedései miatt nem tartanak nagyobb rendezvényeket, az énekesnőnek is visszamondták, elhalasztották fellépéseit.
– Megmondom őszintén, hogy ha lett is volna olyan felkérés, hogy 99 fő alatti buliba menjünk fellépni, akkor sem jelentünk volna meg, ugyanis teljesen beálltunk így a maradj otthon és együtt erősebben kampányba, és próbáljuk ezzel is minél jobban felgyorsítani azt a folyamatot, hogy legyünk túl ezen az egészen, aztán minden buli menjen a legnagyobb biztonságban, az egészség a legfontosabb – magyarázta.
Az énekesnő megszámolni sem tudja, hány fellépésüket mondták le, vagy halasztották el, azt mondta: az összeset, ami eddig le volt szervezve. A felszabadult idejében másik szenvedélyének hódol és az interneten osztja meg tudását és tapasztalatait követőivel.
– Ezáltal nagyon szuper, hogy tudok youtubeon sminkes tartalmakat gyártani, illetve Erikkel szoktunk, az előadótársammal szoktunk csinálni ilyen kérdezz-felelek videot, ezt tegnap vettük föl, úgyhogy próbáljuk szórakoztatni az embereket meg magunkat is, amennyire lehet, illetve aktívnak maradni – sorolta.
Az énekesnőnek hamarosan egy új dala is megjelenik, de a járványidőszakról, azt mondja, nem fog dalt írni.
A Dorothy énekese szerint viszont annyira új és más a jelen, hogy elképzelhető, hogy Dorothy szám lesz belőle. A lánybanda most pihen, épp a tavaszi turnéjuk elején jártak, amikor törölték a leszervezett koncerteket.
– A tavaszi turné a Depresszióval volt nekünk, illetve lett volna, ebből egyetlen egy buli lett megtartva, március 7-én Székesfehérváron, összesen 8 állomásos volt a turnénk, tehát 7 buli maradt el, ami biztos, illetve ebből kettő őszre át lett téve – mondta el Gere Dorottya.
Folyamatosan egyeztetnek a nyári fesztiválok szervezőivel is, ám egyelőre senki nem tudja, meddig nem lehet koncerteket szervezni. A lányoknak is fontos, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot a rajongókkal, ezért aktívak próbálnak maradni a közösségi oldalakon. Gere Dorottya azt mondja, sokat lehet tanulni a jelenlegi helyzetből.
– Ezek a dolgok szellemileg próbálják nevelni az embereket valamire. Mindenkinek azt kell megtanulnia, ami saját magának nehéz az életben. Mondjuk türelmet. Én abszolút türelmetlen ember vagyok, de most muszáj türelmesnek maradni, mert nem lehet mit tenni – vélekedett.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon