Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Hiányoztok

Hiányoztok

Hiányoztok – ez a fő üzenete annak a videónak, melyet a napokban készítetettek a Berze Nagy János Gimnázium tanárai és az ott dolgozók az iskola diákjainak. Dr. Czinder Péter, az iskola igazgatója televíziónknak elmondta: ezzel a videóval az volt a céljuk, hogy bemutassák a gyerekeknek, mennyire nehéz ez a helyzet a pedagógusoknak is, valamint, hogy elmondják nekik, hogy minden gond ellenére összetartanak.

Maradjatok otthon, tartsatok ki és hiányoztok! Többek között ilyen üzeneteket küldtek a Berze Nagy Gimnázium tanájai és dolgozói a nemrégiben elkészült videójukban, melyben az iskola diákjainak üzentek.

– A felkészítő munkánk az valójában megállt a szó értelmében, és arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne, ha a gyerekek, kinyilváníthatnánk valamilyen módon, hogy velük vagyunk változatlanul és a „berzés” lélek és a „berzés” szív az továbbra is él és mozog. Ennek az üzenetnek volt a kifejezési módja ez a bizonyos videó, amit készítettünk – mondta el dr. Czinder Péter igazgató.

Szívfacsaró érzés most végigsétálni a tanároknak az üres folyosókon – mondja az igazgató, hozzátéve, épp azért döntöttek úgy, hogy elékészítik ezt a videót, hogy ezzel üzenjék meg diákjaiknak: hiányoznak. Azt is hozzátette, ez az időszak nem csak a tanároknak nehéz, de a gyerekeknek is, hiszen ők sem találkoznak az osztálytársaikkal, barátaikkal.

– Az egyértelmű üzenet az az volt, hogy veletek vagyunk. Ezt szerettük volna a gyerekeknek elmondani, hogy velük vagyunk. Legtöbben ezt is írták ki arra a papírra, amit maguk elé tartottak és természetesen volt, aki a manapság teljes joggal elhíresült szállóigét írta ki, hogy maradj otthon. De, valójában itt az a lényeg, hogy hiába, hogy mi itt most monitor és billentyűzet előtt töltjük a napunkat, ettől függetlenül a gyerekek a lényegek a szakmánkban és a hivatásunkban ez után is – hangsúlyozta az igazgató.

Czinder Péter hozzátette, a digitális oktatásnak köszönhetően legalább online csatornákon láthatják egymást az oktatók és a diákok. Az igazgatónak, az interjú végén volt még egy üzenete a gyermekek számára a televíziónk képernyőjén keresztül is:
„Nagyon hiányoznak és bízunk benne, hogy ha lecseng ez a mizéria, akkor megrázzuk magunkat és visszatérünk a rendes kerékvágásba és újra együtt leszünk!”


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese – A banya
09:11
Ízelítő - Különkiadás
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fogadóóra 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:04
Fogadóóra 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:11
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:13
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Megyek az úton
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság