Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Csak írásbeli érettségi lesz

Csak írásbeli érettségi lesz

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nem lesznek szóbeli érettségi vizsgák, a tanulóknak kizárólag írásbeli teszteket kell megírniuk – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondta: a május 4-én induló vizsgákra csak az jelentkezhet, aki idén fejezi be tanulmányait, így előrehozott érettségire most nincs lehetőség. Az osztálytermekben egyszerre csak 10 diák ülhet majd, és köztük 1,5 méteres távolságot kell tartani.

Kizárólag írásbeli érettségi lesz az idei évben, szóbeli érettségi csak annál a néhány tárgynál lehet, ahol egyébként írásbeli letételére eddig nem volt lehetőség – többek között ezt a szigorítást jelentette be az érettségivel kapcsolatban Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A május 4-én induló vizsgákon csak az vehet részt, aki idén fejezi be tanulmányait. Ez az jelenti, hogy előrehozott érettségit senki nem tehet. A tervek szerint az érettségi két hét alatt lezajlik, ezalatt minden érintettnek szigorú szabályokat kell majd betartaniuk.

– Az oktatási államtitkárság szigorú követelményeket fog az egészségvédelem érdekében érvényesíteni. A vizsgázók összlétszáma egy helyiségben nem haladhatja majd meg a tíz főt, és úgy kell megszervezni az írásbeli érettségik lebonyolítását, hogy másfél méteres távolság az egyes személyek között az érettségi megírása során biztosított legyen – fejtette ki.

Gyöngyösön, a Berze Nagy János Gimnáziumban az előzetes várakozások szerint közel 140 végzős diák érettségizne. Dr. Czinder Péter igazgató szerint ez a szám a rendelet után is megmarad, azonban az intézményben több mint 50 diák nem tehet most előrehozott vizsgát. Az igazgató azt is hozzátette, hogy az iskolában meg tudják rendezni az érettségit, bármilyen időeltolódás nélkül és minden szabályt betartva.

– Maradéktalanul be fogjuk tartani a kormányrendeletben foglaltakat, illetve a józan ész által diktált óvintézkedéseket is mind-mind meg fogjuk hozni. A tankerület biztosítani fog kesztyűt, maszkot és kézfertőtlenítő szert minden egyes vizsganapra. Eközben pedig kiderítettük, hogy be tudjuk úgy rendezni az iskolát, hogy a gyerekek biztonságos távolságra legyenek egymástól – sorolta.

Az igazgató kiemelte: mind a diákoknak, mind a tanároknak kötelező lesz az érettségi ideje alatt maszkot és kesztyűt viselniük. Dr. Czinder Péter azt is elmondta, hogy hétfőn derül ki a pontosan vizsgázók létszáma, azonban a tanári karból három pedagógus az életkora miatt biztosan felmentést kap a vizsgáztatás alól.


Tovább az archívumra