Ha valaki mégis várólistára kerül, az amiatt lehet, hogy a gyermek még nem töltötte be azt az életkort, amelytől járhat gyermekintézménybe. A pedagógusok arra kérik a szülőket, hogy beíratási szándékukat néhány hónappal előre jelezzék.
Gyöngyös 9 tagóvodájában összesen 1166 férőhely van, ahol idén szeptembertől 1104, ebből 300 új kisóvodás kezdheti meg az évet. A bölcsődék pedig 156 férőhellyel rendelkeznek. Idén egyik intézményben sem utasítottak el egy gyereket sem, ám nem minden szülő választotta a lakóhelyéhez legközelebbi intézményt.
A bölcsődékben nincsenek körzetek, bármelyikbe beírathatják a szülök gyermekeiket,
amennyiben Gyöngyösi lakosok.
Illetve a családi napköziben is elhelyezhetik a szülők gyermekeiket, ott 25 főig fogadják a kicsiket. Óvodába 3 éves kortól írattathatók be, ám idén szeptember elsején életbe lép az az új jogszabály, mely szerint már 2,5 éves kortól is felvehetik az óvodák a gyermekeket, természetesen ebben az esetben csakis a lakóhelyük körzetébe, akkor, ha van szabad kapacitása az intézményeknek.
Dely Martina