Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az ingyenes időszak után jövő héttől drágul a parkolás

Az ingyenes időszak után jövő héttől drágul a parkolás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Még egy hétig parkolhatunk ingyen az egész országban, július elsejétől azonban újra fizetnünk kell. A képviselő-testület – még a veszélyhelyzet előtt hozott – döntése értelmében többe kerül majd a várakozás Gyöngyösön, mint a vírus előtt. A parkolási díj összege 280 forintról 320 forintra emelkedik óránként. Az elmúlt időszak ingyenes parkolása a becslések szerint körülbelül 25-30 millió forintos bevételkiesést jelenthet a város számára.

A parkolás ingyenes, felirat is jelzi az automatán. Már hónapok óta nem kell fizetni a parkolásért az egész országban. Jövő hét szerdán azonban már kell jegyet venni, ráadásul a korábbi óradíj 40 forinttal emelkedik, 320 forint lesz egy óra parkolás Gyöngyösön. A díjemelést még márciusban szavazták meg a képviselők, április elsejétől lépett volna életbe a drágítás, a vírus miatt azonban ez tolódott. A fizetős parkolás több célt is szolgál. – mondja Hiesz György polgármester:
„ Egyik az, hogy szabályozzuk a közlekedést. Tehát, hogy a gyöngyösi, belvárosi kereskedelmi forgalomba mozogjanak a kocsik. Lehet látni a vírus alatt, hogy aki reggel leparkolt, este hazament onnan, tehát nem voltak úgy szabad férőhelyek. Ez egy forgalomszabályzó eszköz is. A másik pedig az, hogy nagyon kell a bevétel, hiszen annyi a kocsi Gyöngyösön, évente annyival gyarapodik, hogy parkolókat kell építenünk.”

Bár emelkedik a parkolás díja, több könnyítés is életbe lép. A testület kibővítette a kedvezményes bérletre jogosultak körét és eltörölte az ingatlanonkénti egy parkoló kártya díját. Sőt saját parkolók építésébe is segít az önkormányzat.

– Most készül egy új könnyített szabályozás, hogy aki házak közelébe, családi házas övezetbe szeretne kialakítani parkolót – van olyan férőhely, padka, zöld terület, stb – akkor szeretnénk egy ilyen könnyített lehetőséget megengedni. A város évente 60-80 millió forintot áldoz parkoló építésre. – mondta Hiesz György polgármester.

Az autósok többsége nem örül a drágulásnak, de azt mondják, ha dolguk van a városban és csak autóval tudják megoldani a közlekedést, muszáj parkolni, és muszáj fizetni.
Tavaly úgynevezett P+R parkolókat alakítottak ki a városban több helyen, ahol hosszabb időre is letehetik a járműveiket azok, akik más városba ingáznak.


Tovább az archívumra