Életének 101. évében elhunyt Dr. Bálint György, Gyöngyös díszpolgára. Tiszteletére megemlékezést tartottak az Orczy-kertben, annál a fánál, amit még ő maga ültetett tavaly. A beszédet követően az egybegyűltek elhelyezték virágaikat és mécsest gyújtottak az ország megbecsült kertészének tiszteletére.
Az Orczy-kertben egy berkenye fa őrzi a vasárnap elhunyt Bálint gazda emlékét, melyet tavaly még maga ültetett el 100. születésnapja alkalmából. Ennél a házi berkenyénél vettek búcsút az ország kertészétől.
„Rendkívül mozgalmas életem volt. Hullámhegyek és hullámvölgyek követték egymást, mégpedig elég gyorsan. Az életemre az a jellemző, hogy bár sokszor a padlóra kerültem, de mindig felemelkedtem.„ – Bálint György szavait idézik a megemlékezésen, aki évtizedekig részese volt Gyöngyös kulturális és társadalmi életének. A kertészmérnök élete végéig aktívan dolgozott, a kertbarátokat segítve az interneten publikált, könyvet írt, előadásokat tartott, szerzőként író-olvasó találkozókon vett részt.
– A gyöngyösi képviselő-testület által alapított, díszpolgári címmel együtt járó Pro Civitate díjat 2009-ben kapta meg Gyöngyösön. A díjátadó ünnepségen is elmondta: habár már évtizedek óta elkerült a mátraaljai városból, mindig is gyöngyösinek vallotta magát. – mondta beszédében Nagy Andrea, a GYÖNGYÖK Gyöngyösi Nonprofit Kulturális Kft. ügyvezetője.
Nagy Andrea Bálint gazda sikerei és elismerései mellett, ismertette a kertészmérnök életútját, valamint életszemléletéből is idézett:
”Ha visszagondolok az életemre, sok mindent csinálnék másképp, de mindig arra törekednék, hogy ugyanaz legyek, aki lettem. Dr. Bálint György elmondta azt is, a tavasz a kedvenc évszaka, mert abban van a jövő. Nagyon fontosnak tartom és sokra becsülöm azokat az embereket, akik egy jobb jövőt építenek gyerekeik, unokáik számára, mert úgy érzem, hogy az emberi élet értelme és lényege az, hogy az utódok életéről is gondoskodjék!”
A megemlékezők virággal és mécses gyújtással búcsúztak el Gyöngyös díszpolgárától.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon