4 hónap után újra rendes ülést tart Gyöngyös képviselőtestülete csütörtökön. A több mint félszáz napirendi pont között kiemelten fontos lesz a gazdasági helyzet áttekintése, az idei költségvetés módosítása, vagy a tömegközlekedés, így a helyi járatok kérdése is.
Rendkívül nehéz költségvetési évvé vált 2020 a koronavírus miatt – vélik egységesen a frakcióvezetők. Elkerülhetetlenné vált bizonyos kiadások csökkentése. Többek között erről, de emellett még 56 napirendről tárgyal majd csütörtökön a február óta először ülésező grémium. Jelentősen csökkentek a bevételek és a vírus miatti védekezésre is milliókat költött a város, így át kell tekinteni a gazdálkodást.
A városi cégek nagy részénél is csökkenteni kell az önkormányzati támogatás mértékét. A koronavírus-védelmi alapba az elmúlt időszakban 3,7 Millió forint érkezett, Faragó Tamás azt javasolja, tartalékoljanak forrást egy esetleges második hullámra is.
Az önkormányzat idei tartaléka a jelenlegi összegzés szerint 21 Millió forintra csökkent – ami nagyon kevés – mondja Faragó Tamás is – így több tervezett beruházást halasztani kell. Hozzátette, a tervezett további elvonások és átcsoportosítások – mint az iparűzési adó, a gépjárműadó miatt a jövőt illetően nagy a bizonytalanság.
Kiss Tivadar azt mondja, voltak olyan intézkedések is a gazdaságvédelmi akciótervben, amelyek enyhíteni igyekeztek a válságot – ilyen volt a hitelmoratórium, vagy a bér illetve járuléktámogatások.
A különleges gazdasági övezetek tervezett kialakításával kapcsolatban azt mondja, ebben a helyzetben a kormányzat is elvárja a nagyobb bevétellel rendelkező önkormányzatoktól a szolidaritást.
Ha Gyöngyös ilyen különleges gazdasági övezetté válik és csökken az iparűzési-adóból származó bevétel, az beláthatatlanul nehéz helyzet elé állíthatja a várost fogalmazott Végh Attila.
A költségvetés mellett kiemelt témája lesz az ülésnek a helyi tömegközlekedés helyzete és annak lehetséges átszervezése is.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon