A tavaszi veszélyhelyzet miatt elmaradt több városi kitüntetés átadása is. Csütörtökön, az éjszakába nyúló testületi ülésen Gyöngyös képviselői úgy határoztak, hogy az idén a Pro Civitate, a Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa, a Gyöngyös Város Egészségügyéért, a Gyöngyösi Fiatalok a Tudásért, a Gyöngyösi Fiatalok a Művészetekért, és a Gyöngyösi Fiatalok a Közösségért elismeréseket rendhagyó módon az augusztus 20-ai városi ünnepségen vehetik majd át a díjazottak.
Módosította a grémium az egyes önkormányzati támogatásokról szóló helyi rendeletet is. Eszerint a civil szervezeteknek, egyesületeknek szóló pályázatokat június 30-ig írják ki.
Miután idén Gyöngyösön hét tagóvoda-vezető megbízatása is lejár, a testület döntött arról, hogy július 1-jétől – a jelenlegi vezetők nyugdíjba vonulása miatt – a Tündérkert Tagóvodát Balogh Tamásné, a Fecske Úti Tagóvodát pedig Havellant Melinda irányítja. Öt intézményben pedig meghosszabbították a vezetők kinevezését.
Tekintettel arra, hogy idén augusztus 20. csütörtökre esik, módosult a közterületek használatára vonatkozó önkormányzati rendelet is. Ennek értelmében a Fő téren 23:30- ig lehet hangosítani pénteken és szombaton, valamint a városi rendezvényeken, illetve akkor, ha a programot követő másnap nem munkanap.
A testület elfogadta a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület éves beszámolóját, ám az önkormányzat megszüntette a szervezettel korábban kötött együttműködési megállapodást. A város jövőre egy új típusú szerződés keretei között tervezi az egyesülettel való közös munkát.
A képviselők megítélték, de feltételhez kötötték a Gyöngyösi Kézilabda Klub 30 millió forintos támogatási keretét, amellyel a férficsapat Európai Liga nemzetközi kupasorozaton való indulását segíti. A képviselők méltányolták az Energia SC kérését, így az egyesület, a korábban megítélt támogatáson túl működési költségeinek fedezésére újabb ötmillió forintot kap a várostól.
A grémium jóváhagyta a Jeruzsálem Úti Tagóvoda belső felújítására vonatkozó pályázat benyújtását, melyhez 21,8 millió forintos saját forrást biztosít.
A testület elfogadta az autóbuszos helyi közlekedés módosításáról szóló koncepciót, és felhatalmazta a polgármestert, valamint a városüzemeltetési igazgatóságot, hogy a szolgáltatás részleteiről egyeztessen a VOLÁNBUSZ Zrt.-vel. Ezt követően júliusban már egy konkrét, menetrendet is tartalmazó tervezet kerül a grémium elé, amely szeptembertől lépne életbe.
Egy későbbi ülésen tárgyalja a testület a sástói létesítmények üzemeltetésére vonatkozó napirendet, miután a feladatra jelentkező egyetlen pályázó visszalépett szándékától. A szolgáltatás biztosítására újabb, nyílt pályázatot ír ki az önkormányzat azzal a feltétellel, hogy a leendő működtető rendelkezhet a sástói szolgáltatásokból származó teljes bevétellel, ám működési támogatásra nem tarthat igényt.
A vendéglátóhelyek és üzletek éjszakai nyitvatartásának megváltoztatását tartalmazó napirend pedig októberben kerül a képviselők asztalára, figyelembe véve a következő negyedév tapasztalatait.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon