Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kevés és drága az idei termés

Kevés és drága az idei termés

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A cseresznye szezon lassan már a végéhez közeledik, a meggy pedig most indult el. Az időjárási körülmények miatt az átlagtermés a harmadára esett vissza, az ára pedig 20-30 százalékkal emelkedett. A Székely Családi Gazdaság kertje szerencsésen megúszta a fagykárt és a termés is szépnek mondható.

Szépen piroslanak a cseresznyeszemek a Székely Családi Gazdaság kertjében. A szedd magad akció keretében itt 2 fajta cseresznyéből és 3 fajta meggyből válogathatnak a vásárlók, ami családi programnak és napozásnak sem utolsó program.
Elsőként a fagy, majd a jégeső és végül pedig az aszály harmadolta meg az idei cseresznye- és meggytermést, ami az árakat is megemelte. Ez a kert azon kevesek közé tartozik, ami szerencsésen átvészelte a fagyokat. Székely Zoltán gazdálkodó szerint, mivel a kert a 3-as út szomszédságában található, az aszfaltról visszaverődő meleg miatt itt nem fagytak el a virágok. Idén is sokan érkeznek gyümölcsöt szedni, hiszen a fogyasztók számára sem mindegy, hogy milyen minőségű és árú gyümölcshöz jutnak.
A gyöngyösi piacon 1500 forint körüli kilónkénti áron kínálják a cseresznyét, a szedd magad akció keretében viszont 500 és 700 forintért lehet szedni a cseresznyét. A meggytermés is jónak mondható a gyöngyösi gyümölcsösben.
Évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a szedd magad gyümölcsösök. Amellett, hogy itt akár harmadával olcsóbban is hozzájuthatunk a magyar gyümölcsökhöz, egy közös programot is jelent a családoknak.


Tovább az archívumra