Mintegy 3 millió forintból új díszburkolatot kap a Petőfi Sándor utca közel 150 méteres szakasza. A járda már nagyon rossz állapotban volt, így időszerű a megújítása. Kihasználva az őszi szünetet, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolától indult a munka a hét elején, és várhatóan a jövő hét végére be is fejeződik.
Munkagép foglalja el a Petőfi utca járdájának egy szakaszát. A hét elején kezdték felverni a burkolatot, az őszi szünet miatt kisebb most a gyalogosforgalom. A járda már nagyon rossz állapotban volt, több évtizede nem nyúltak hozzá, így a fák gyökerei több helyen felnyomták és elmozdították a köveket a helyükről.
– Régi adósságom teljesül a körzetnek, amit ez évi képviselői keretem terhére valósítunk meg, az pedig itt a mögöttem lévő járdaszakasz teljes burkolatának cseréje, ami ezután díszburkolatos lesz. Aki erre járt, az látta, hogy milyen állapotok voltak itt, alkalmatlan volt a biztonságos közlekedésre. – mondta Kévés Tamás, a gyöngyösi 2-es körzet önkormányzati képviselője.
A burkolatcsere mintegy három millió forintba kerül és az általános iskola bejáratától egészen a Forrás utcai kereszteződésig tart. A faragott solymosi kövekből készült szegély megmarad, ám a járda keskenyebb lesz.
– Kicsit keskenyebbre vesszük a járdát, ugye eddig közel három méter szélességű volt, most a fák síkjában lesz elvágva a járda, de így is meg lesz a két méter szélességben. – mondta Kévés Tamás.
A munkálatok várhatóan a jövő hét végére fejeződnek be, így addig is kérik az erre közlekedők, a szülők és iskolások türelmét és megértését.
A körzetben egyébként több fejlesztés is tervben van, amelyek jelenleg tervezési szakaszban járnak.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon