Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Gyöngyösön nincs hiány az influenza elleni oltásból

Gyöngyösön nincs hiány az influenza elleni oltásból

Gyöngyösön nincs hiány influenza elleni oltásból – és a 3 év alatti gyerekeknek adható vakcina is megérkezett már – mondják az általunk megkérdezett háziorvosok. Tavaly és az azt megelőző években a megrendelt oltóanyag körülbelül 60 %-a fogyott el, de most a szokásos érdeklődés többszörösével kell számolni, hiszen mindenki ingyen kaphatja meg a védőoltást. Budapesten és az ország több megyéjében már több háziorvos kifogyott a készletekből, azonban Gyöngyösön továbbra is van influenza elleni védőoltás és folyamatos az utánpótlás.

Egyetlen hét alatt fogyott el az egész szezonra szánt adag és még legalább 150-en várakoznak – számolt be róla egy fővárosi háziorvos. Heves megye több településén is vészesen fogynak a készletek, várják az utánpótlást. Információink szerint Gyöngyösön nincs ilyen probléma, sőt megérkeztek a 4 komponensű oltóanyagok is.

– Megérkeztek a 4 komponensű védőoltások is, amiket kifejezetten olyanoknak javasolnak, akiknek nagyobb óvatosság szükséges, tehát várandósoknak, autoimmun betegeknek, szervtranszplantáltaknak. Belevettem még az olyan daganatos betegeket, akik jelenleg kemoterápiára járnak. Úgy veszem észre, hogy ebből is nagyjából elegendő mennyiség lesz, amennyit igényeltünk. – mondta Dr. Nagy Éva, háziorvos.

A doktornőnél december 6-ig már betelt az oltási naptár. Azt mondja, nincs elkésve az sem, aki december elején adatja be az oltóanyagot, de érdemes minél hamarabb időpontot kérni, hiszen nagy az érdeklődés iránta, a korábbinál jóval többen jelentkeznek.

A gyermekorvosi rendelőkbe is megérkezett már a 3 év alattiaknak adható oltóanyag.

– Most kaptuk pénteken, illetve a mai napon lehetett átvenni a 3 év alattiaknak az influenza oltóanyagát, ez a Vaxigrip Tetra. Egyelőre elég mennyiségnek tűnik, de biztosítanak számunkra utánrendelési lehetőséget is. Ez tehát a 3 év alattiak kaphatják, illetve 3 év alatti és 3 év feletti krónikus betegek. – mondta Dr. Molnár Mariann, gyermek háziorvos.

A 3 év feletti korosztály oltóanyag utánpótlása még nem érkezett meg, de az is a napokban várható-tette hozzá Dr. Molnár Mariann. Emellett mindenkit arra kér, hogy telefonon jelentkezzen be az oltási időpontért, hiszen szeretnék elkerülni a tömeges várakozást a rendelőben.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:23
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:52
Zongoraavató hangverseny (részlet)
10:06
Reklám
10:09
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:35
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Luther Márton élete 1. – Miből lesz a cserebogár? - rajzfilm sorozat
18:15
Molnár Dániel - Maradj velem
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nézőtér - kulturális magazin
19:05
Reklám
19:07
Szigetmonostor a béke szigete - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat – Malaysia 1. rész
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság