Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A fővároséval együtt húsz adventi koszorú megáldása, máglyagyújtás és jó hangulat jellemezte a Heves Megyei Önkormányzat adventi ünnepségét a Kékestetőn

A fővároséval együtt húsz adventi koszorú megáldása, máglyagyújtás és jó hangulat jellemezte a Heves Megyei Önkormányzat adventi ünnepségét a Kékestetőn

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Horváth László megyei elnök elmondása szerint már a hely kiválasztása is jelképes, hiszen Magyarországon ennél közelebb nem lehet senki az éghez.

A nagy hidegben is oldott hangulatot teremtett a Csík Zenekar fellépése. Több százan választották úticéljuknak vasárnap az ország legmagasabb pontját. A Kékestetőre a megyei önkormányzat szervezett adventet, ahová elhozták a többi megyei grémium adventi koszorúit is, hogy együtt áldják meg őket.

Horváth László, az esemény fővédnöke, a megyei grémium elnöke kifejtette: a jövőben lehetőség szerint arra törekednek, hogy a határon túli területek küldöttségeit is vendégül láthassák a rendezvényen, kezdetnek azonban az ország egységét kívánták megjeleníteni.

A Heves Megyei Önkormányzat a kékestetői adventtel hagyományt kíván teremteni, a nemzet összetartozását, az ország teremtő erejét és egységét jelképezve, évről évre – fogalmazott az elnök. Ez alkalommal a zenei felhozatalt színesítette az a Kovács Krisztina fuvolaművész is, aki a hétvégén maga is meghódított egy szakmai csúcsot: átvehette a Heves Megyei Prima-díj közönségdíját.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2010-11-29 )

Tovább az archívumra