Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Vannak, akik befizetik a teljes iparűzési adót, így segítve a várost

Vannak, akik befizetik a teljes iparűzési adót, így segítve a várost

Több gyöngyösi cégtulajdonos úgy döntött, hogy befizeti a helyi iparűzési adó teljes összegét. Mint ismert, a kormány a világjárvány negatív gazdasági hatása miatt megfelezte az iparűzési adót, hogy ezzel segítse a vállalkozásokat. Hiesz György, Gyöngyös polgármestere a kieső bevételek miatt viszont arra kérte a térség cégvezetőit, hogy ha megtehetik, segítsék a gyöngyösi önkormányzat által üzemeltetett cégeket, egyesületeket és civil szervezeteket azzal, hogy a hipa teljes összegét befizetik.

Hiesz György korábban már felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzatokat érintő kormányzati megszorítások miatt közel 1 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a város. A nagy összegű kieső bevétel miatt többek között az önkormányzat által üzemeltetett vagy támogatott cégek, egyesületek és civil szervezetek is veszélybe kerültek. Ezért a polgármester arra kéri a helyi vállalkozások tulajdonosait, hogy aki teheti, segítsen a hipa teljes összegének a befizetésével.

– Akinek nem megterhelő, aki betervezte ezt az adót már 2021-re, az, ha teheti, fizesse be a városnak. – nyilatkozta még február 9-én híradónknak Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.

A Gyöngyös környéki cégek közül a Borpalota Kft. tulajdonosa, Dunai György Sándorné úgy döntött, hogy segíti a városát és befizeti a hipa teljes összegét. A Borpalota tulajdonosa szerint ez nem politikai kérdés.

– Függetlenül attól, hogy ki ül a polgármesteri székben, az önkormányzatokat a működéshez mindenkinek elsősorban támogatni kellene ebben a nehéz helyzetben. – mondta Dunai György Sándorné, a Borpalota Kft. tulajdonosa.

A Mátracomp Kft. és a Bezzegh Kft. vezetői is úgy döntöttek, hogy befizetik az adó teljes összegét. Angeli László a Mátracomp Kft. ügyvezetője szerint is fontos, hogy aki tud, segítsen a városnak a pandémia idején.

– Lokálpatriótaként azt gondolom, hogy minden gyöngyösi, adózó vállalkozásnak meg kell fontolnia azt, hogy ha lehetősége van, akkor igen is tegye oda azt az elvileg kérhető kedvezményt és ne éljen vele, ahogy mi is tenni fogunk. – mondta Angeli László, a MátraCOMP Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője.

A befizetett adó összegét a befizető vállalkozás meg is címkézheti, így egyenesen oda kerül a pénz, ahova a befizető kéri. A Bezzegh Kft. a helyi sportolókat támogatja már évek óta.

– Mi hozzánk a legközelebb a sport áll és szeretnénk majd a Gyöngyösi Atlétikai Klubot támogatni. – mondta Bezzegh Attila, a Bezzegh Kft. tulajdonosa.

Bezzegh Attila hozzátette, hogy sokat köszönhet a városnak és a városlakóknak azért, amit a cégük elért, és most úgy érzi, rajta a sor, hogy segítsen.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - A két farkas
09:04
William Ricketts emlékhelye - dokumentumfilm
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Márkus Liza és Gonda László koncertje
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Madeira
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - Békaverseny
18:04
Hangverseny J. S. B A C H műveiből - A Savaria Barokk zenekar koncertje (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság