Hulladékgyűjtő akciót szervezett Gyöngyös önkormányzata és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Gyöngyösön a Víg utcában felállított két darab 5 köbméteres konténer hamar megtelt. A hulladék mozgatása miatt az önkormányzat patkányirtást is szervezett a Durandában.
Gyorsan telnek a zsákok és a kihelyezett konténerek a Víg utcában. Bár itt akár 300 köbméter szemetet is össze lehetne gyűjteni, a program keretében most 2 db 5 köbméteres konténert helyeztek ki. A konténerek már majdnem megteltek, de csak hétfőn szállítják el azokat és a veszélyes hulladékon kívül bármit bele lehet még tenni. A környezetvédelmi akciót a város és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület közösen valósítja meg egy pályázat keretében. Mint ahogy azt a projekt szakmai vezetője elmondta, ezek az akciók csak felhívják a figyelmet a problémára, teljes mélységében azonban nem nem oldják meg azt.
– Ez egy nagyon összetett probléma, minden romatelepen ez egy előforduló nehézség. Most például ahogy végigmentem az utcákon panaszkodtak az emberek, hogy nem volt kint a kukásautó és eleve a lakossági hulladék is időről-időre összegyűlik. Nyilván egyrészt az életmódjukból is adódik de azt gondolom, hogy nem csak a telepi emberek termelik újra a szemetet.”
Az északnyugati városrészen szervezett hulladékgyűjtéshez kapcsolódva az önkormányzat megrendelésére a Fuvaros és Verő út csatornáiba patkányirtó szert helyeztek ki. Márciusban a tavaszi hagyományos patkányirtás során a most kimaradt utcákkal fogják folytatni.