Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Újra kötelező viselni a maszkot Gyöngyös közterületein

Újra kötelező viselni a maszkot Gyöngyös közterületein

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Február 27-től újra kötelező a maszkviselés Gyöngyös közterületein. A város hivatalos honlapján azt írják: rohamosan nő a koronavírus miatti megbetegedések száma, ezért, valamint az országos védelmi intézkedésekhez igazodva tették ismét kötelezővé a védőeszköz használatát Gyöngyös közigazgatási területén.

Még novemberben jelent meg az a kormányrendelet, mely szerint a 10 ezer főnél nagyobb településeken az önkormányzatoknak kell meghatározniuk, hogy mely közterületen rendelik el a kötelező maszkviselést.

Kecskemét, Szeged, Nyíregyháza, Pécs és Esztergom, valamint a főváros egyes kerületei mellett Gyöngyös is úgy döntött, hogy a közterületeken kötelező a maszk viselése. Ez a döntés február 1-ig volt érvényben, ekkor úgy döntött az önkormányzat, hogy enyhít a maszkviselés szabályain.

A járványhelyzet azóta azonban ismét drámaian romlik. A pozitív esetek és a megbetegedések száma rohamosan nő, ezért – ahogyan azt az önkormányzat közleményében hangsúlyozza – az országos védelmi intézkedésekhez igazodva, február 27-én, szombattól Gyöngyös közterületein ismét kötelező a maszkhasználat.

Ennek értelmében maszkot kell viselni a piacokon is, anélkül tartózkodni csak a parkokban, a zöldterületeken, az erdőben és sporttevékenység közben lehet.

A gyöngyösiek véleménye megoszlik az újra hatályba lévő szabályról. Vannak, akik örülnek neki.
De van olyan is, aki szerint ugyan úgy jelen van a vírus, annak ellenére is, hogy használjuk-e a maszkot vagy sem.

– Szerintem semmi értelme nincs, csak feldühítik vele az embereket. Most már jön a jó idő, kicsit mindenki szabadabb lenne, nem ezen múlik szerintem, hogy kell-e az utcán viselni vagy nem. Nézzük meg a bevásárlóközpontokat, a plázákat, egymás nyakán az emberek. – nyilatkozta Szabad Krisztián.

Van, aki szerint jó a szigorítás, a baj az, hogy sokan nem tartják be a szabályt.

– Jó dolog ez igazából, ha hordaná mindenki, akkor szerintem ez egy pozitív dolog. Inkább védjük magunkat, csak ehhez azt kéne, hogy mindenki hordja. Kényelmetlen, meg jobb lenne nélküle, de nem tartom negatív dolognak. – véli Borbély Balázs.

A maszkviselés a Gyöngyös közigazgatási területéhez tartozó Farkasmály, Mátrafüred, Sástó, Mátraháza és Kékestető épített területein is kötelező. Kivételt a parkok és a zöld területek jelentenek, illetve sporttevékenység közben lehet mellőzni a maszk viselését.


Tovább az archívumra