Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A szlovák és a magyar vidékfejlesztési tárcák vezetői voltak a megyei iparkamara hagyományos gazdasági évnyitójának díszvendégei Egerszalókon

A szlovák és a magyar vidékfejlesztési tárcák vezetői voltak a megyei iparkamara hagyományos gazdasági évnyitójának díszvendégei Egerszalókon

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A fő téma a kétoldalú üzleti-kamarai kapcsolatok fejlesztése volt, amelynek egyelőre rengeteg gátló tényezője van, hangzott el az előadásokon.

A közös történelmi gyökerek jó alapot adhatnának a szlovák-magyar gazdasági kapcsolatok felélénkítésének, hangsúlyozta Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter.

Szlovákia agrárexportban és importban ma is jelentős partnerünk – mondta Fazekas Sándor. A politikus hozzátette: szlovák-magyar viszonylatban hamarosan vasúti összeköttetések újulnak meg, Ipoly-hidak épülnek, ami javíthatja a feltételeket – mint ismert, a párkányi Duna-híd megépítése is fellendítette a két ország üzleti kapcsolatait. A rossz adottságokra azonban a miniszter szlovák kollégája is utalt: mindkét ország eddig csak a kelet-nyugat irányú közlekedési hálózatát fejlesztette, az egymás közöttit elhanyagolták.

Észak-Magyarország és Kelet-Szlovákia ugyanazokkal a gondokkal küzd, saját országa legsanyarúbb sorsú vidéke, ezért reális álmokat kell dédelgetni a két régió együttműködése kapcsán – jelentette ki a magyar iparkamara vezetője.

Mindenesetre egyelőre feldolgozóiparban és turizmusban lehet keresni a kapcsolódási pontokat, a gazdasági kamarák közvetítése által – összegezték a felszólalók a szlovák-magyar gazdasági kapcsolatokban rejlő eddig kiaknázatlan lehetőségeket.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2011-01-10 )

Tovább az archívumra