Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Jászárokszálláson is komoly fejtörést okoz a 2011-es költségvetés összeállítása

Jászárokszálláson is komoly fejtörést okoz a 2011-es költségvetés összeállítása

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A település vezetősége ott spórol, ahol tud, ám a takarékosság mellett fejlesztéseket is terveznek.

„Nehéz időket élünk…” Ezekkel a szavakkal jellemezte a 2011-es költségvetés kapcsán felmerülő nehézségeket Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere. A település vezetője elmondta, az energia-, a fűtés- és az üzemanyagárak folyamatos változása által okozott bizonytalanságok ellen pénzügyi tartalékokkal lehet védekezni.

A tervek szerint a jászárokszálásiaknak a takarékoskodás ellenére sem kell szolgáltatások megszűnésétől tartaniuk. Ennek érdekében a polgármester folyamatos tárgyalásokat folytat a cégek vezetőivel. Gergely Zoltán azt is kihangsúlyozta, a vállalatok mellett az önkormányzat is figyel a kiadásokra.

A spórolás ellenére jelenleg 3 cég is fejleszt Jászárokszálláson. Az újítások befejeztével ezek a vállalatok 300 új munkahelyet teremthetnek a településen élőknek. Így pedig tovább csökkenhet a segélyből élők száma, valamint nőhet a település bevétele is.

Nagy Réka


Az Aktuális napi hírei (2011-02-08 )

Tovább az archívumra