Ennek szellemében szervezték meg azt a komolyzenét népszerűsítő sorozatot, amelynek második állomásaként Zilai Györgyi énekművész arra vállalkozott, hogy az opera és az operett műfaját hozza közelebb a tanulókhoz egy rendhagyó zeneóra keretében.

A sorozat első részeként ősszel Monostori Gábor zongoraművész Chopin-hangversenyét hallhatták a diákok, márciusban pedig a bányász fúvós zenekar koncertje lesz. Most viszont Zilai Györgyi énekművészt és Butykáné Bágyi Juditot, a zeneiskola tanárát kérték fel a szokatlan idejű – hiszen délidőben történő – fellépésre.
Sokan nem is gondolnák, hogy 45 percbe mi minden fér bele. Az opera, az operett és a filmzene mellett 4 Gershwin dal is megszólalt, lehetőséget adva Zilai Györgyinek, hogy megmutassa, milyen sokműfajú énekesnő is ő. Eközben a komoly műfajoknak is híveket szerzett.
Ha mindenkivel nem is sikerült az operát megszerettetni, a zenei nevelés terén már komoly eredményeket tud felmutatni az iskola, hiszen a Berze Nagy János Gimnázium és korábban a Károly Róbert Szakközépiskola tanulói is érdeklődve, feltűnően kulturált módon hallgatták végig az előadást.
Borbándi Erik