Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
közel 150 millió Forintos beruházásnak köszönhetően a Bajcsy út a település legszebb utcája lesz.
Tanulmányozzák a jászárokszállásiak a Bajcsy út fejújítási terveit. Az utca lakói még a beruházás kezdete előtt részletesen megismerkedhettek az áprilisig tartó munkálatok részleteivel. Parkosítás, vízelvezetés és akadálymentesítés. Többek között ezeket a feladatokat kell ellátnia a korszerűsítést végző cégnek. A polgármester elmondta, a munkálatok már korábban is elkezdődhettek volna, ám az első közbeszerzési eljárást a kampányidőszakra hivatkozva nem fogadta el a képviselő testület.
A beruházás költségeinek nem tett jót az első közbeszerzési eljárás érvénytelenné nyilvánítása.
A kivitelező már a héten átvette az utcát, a jövő hét elején pedig már meg is kezdődnek az április 11-éig tartó munkálatok a Bajcsy utcában.
Nagy Réka