Véget ért a tanítási év és kezdetét vette az iskolákban a vakáció. A családok helyzetének segítéséért, valamint a tanulók felzárkóztatásáért a tanítást követő két hétben az iskolák 1-8. évfolyamain minden iskolában meg kell szervezni a gyermekfelügyeletet, ahol ezt a szülők igénylik – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Nyári felügyeletet az általános iskolákban, valamint a hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumok 5-8. osztályaiban lehet szervezni. A felügyelet alatt napközi, szakkör, sportfoglalkozás, fejlesztőfoglalkozás, egyéni vagy csoportos tehetségfejlesztő és felzárkóztató foglalkozás egyaránt szervezhető.
– Van egy olyan lehetőségünk, hogy egy hónapon belül azokat a gyerekeket, akiket a szülők megkértek, hogy hozzánk jöjjenek különböző felzárkóztató foglalkoztatásokra, ezt 29-ig nekünk biztosítanunk kell. Ezzel semmi probléma nincsen. Nálunk jelen pillanatban a 410 gyerekből 8-an jelentkeztek. – mondta Kurucsai József, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda igazgatója.
Az igazgató szerint ettől több gyereknek lenne erre szüksége, de azt is tudja, hogy a nyári szünet elvétele a gyerekektől, büntetés lenne. Igény szerint biztosítják az Arany János Általános Iskolában is pedagógiai asszisztenssel a felügyelet.
– Egyetlen egy kislánynak kértek két napra ügyeletet erre a hétre, de jövő héttől már elkezdődnek a Csodaszarvas táborok, szerintem a szülők így meg tudták oldani, mert 231 gyerek táborozik 11 csoportban a két hét alatt az iskolánkból. – mondta Juhászné Dafkó Andrea, az Arany János Általános Iskola igazgatója.
Ha egy tanuló a lakóhelyétől eltérő településen jár iskolába, és ott gyermekfelügyeletben nem tud részt venni, a lakóhelyén működő iskola látja el a felügyeletet.