A sporttagozatos diákok több turnusban 1-7. évfolyamig élvezhették a síelést. A héten egy komolyabb versenyen is részt vesznek, ahol remélik szép eredményeket érnek majd el.
Így síelt az utolsó osztály Kékestetőn. A Kálváriaparti Általános Iskola sporttagozatos diákjai 3 héten keresztül hétfőtől péntekig jártak fel a sípályára. Voltak olyan gyerekek, akik eddig még nem tudtak síelni, őket síoktató, vagy a testnevelő tanár oktatta. Minden hét végén egy síversennyel zárták a hetet. Reviczki Tamás, testnevelő szerint, megszerették és ügyesen elsajátították a téli sportot.
Gyallai Soma a haladó csoportba került, az ő lábán már volt síléc. Reméli, hogy lesz még lehetőségük Kékesen síelni.
A Kálváriások a héten megrendezésre kerülő mátraszentistváni Diákolimpiára készülnek, bíznak benne, hogy sikerül majd szép eredményeket elérniük.
Farkas-Nagy Nóra