Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Igényfelmérést tart az önkormányzat a napközis táborra

Igényfelmérést tart az önkormányzat a napközis táborra

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az önkormányzat a tervek szerint idén is szervez nyári napközis tábort augusztusban a 6-12 éves korosztálynak. A Közigazgatási Igazgatóság most felmérést készít, hogy hányan vennék igénybe a szolgáltatást, a szülők július 13-ig adhatják le igényüket. A táborozásért csupán a háromszori étkezés térítési díját kell megfizetni, a kedvezményre való jogosultságokat figyelembe véve.

Igényfelmérő lapot kell kitölteniük és július 13-ig leadniuk azoknak, akik szeretnék gyermeküket elhelyezni nyári napközis táborban. Hiesz György polgármester Fogadóóra című műsorunkban elmondta: az önkormányzatnak nem feladata a nyári napközi megszervezése, de kötelességének érzi, hogy segítse a családokat, különösen most, hiszen sok szülő a járvány alatt elhasználta a szabadságát és nincs kinél elhelyezniük gyermeküket, amíg dolgoznak.

– Az Igazgatóság azt a feladatot kapta, hogy tárgyaljon a Klikkel, nézze meg az iskolákat, és ha kell, saját költségvetésből próbáljon sport-, természet-, bármi olyan tábort, napközit szervezni, ahol a városi gyerekek biztonságban vannak. – mondta Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.

Dr. Horváth Gábor közigazgatási igazgató azt mondja, a tervek szerint augusztus 2-tól 19-ig szervezik meg a tábort, de ez függ az igénybevevők számától is. Az önkormányzat egyébként már évek óta szervez napközis tábort és mindig igyekeznek változatos programokat biztosítani a gyerekeknek.

– Színes programok szoktak lenni, minden esetben pedagógusok vigyáznak a gyermekekre, de besegítenek az iskolavédőnők, illetve a KHSZK munkatársai is. Vannak belső programok is, vannak, amelyek külsők, például mikor állatkertbe vagy játszóházba mennek. Ezek a szervezések még folyamatban lesznek. – mondta Dr. Horváth Gábor, a Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóság igazgatója.

Az idei tábor helyszíne a tervek szerint az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – mondja az igazgató, aki a felmerülő költségekről is beszélt.

– Valószínű, hogy térítésmentes lesz. Egyetlen egy merülhet fel költségként az étkezés, de ez korábban is így volt, hogy akik halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknél ingyenes volt, akik pedig rendes díjat fizettek, csak azt a díjat kellett fizetni 500-600 forintot egy napra, de a programok, különböző belépők minden esetben ingyenesen történnek, tehát az önkormányzat átvállalja a költségeket. – tájékoztatott Dr. Horváth Gábor.

Az igazgató kiemelte: a bölcsődékben, óvodákban pedig biztosított a gyermekek felügyelete.


Tovább az archívumra