Jó hangulatban telt a Vidróczki Néptáncegyüttes családi napja. A Mátra Művelődési Központ előtti téren kalocsai és szatmári táncokat adott elő az együttes. Bemutatkoztak a gyerekcsoportok új oktatói, Patócs Donát és Aranyos Norina, akik moldvai és eszközös táncokat tanítottak a kicsiknek.
Ombódi András együttesvezető köszöntötte a közönséget, aki azt is elárulta, hogy jövőre kerek évfordulót ünnepel az együttes.
– Az együttes 2022-ben 60 éves lesz, ha megéljük és ez már annak az előszele ha lehet ilyet mondani ez a kis imagefilm, ami szerintem nagyon jól sikerült, nagyon tetszik, remélem önöknek is. Ezt majd nagyon sokszor fogják Önök látni a jövő évben, ezzel fogjuk felvezetni minden programunkat és ezzel fogjuk majd promotálni a programjainkat. 2022-ben sok-sok apró program lesz, majd november végén egy hatalmas műsorral szeretnénk majd megünnepelni az együttes 60 éves évfordulóját. – mondta Ombódi András, a Vidróczki Néptáncegyüttes együttesvezetője.
Ezután bemutatkozott az utánpótlás csoportok új oktatója, Patócs Donát és Aranyos Norina.
– Nagymamám nekem alapító tag volt itt 1962-ben a Vidróczki Néptáncegyüttesben, azután édesapám is itt táncolt gyerekkorától és én is itt kezdtem 6 évesen a táncos pályafutásomat. Itt nőttem fel, Szabó Zoltán, Jaros Nagy Nikoletta és Nagy Adrienn kezei alatt. Én már nagyon korán elhatároztam, hogy komolyabban szeretnék foglalkozni a néptánccal. – mondta Patócs Donát táncoktató.
A két fiatal táncoktató táncba is hívta a közönséget. Elsőként az ördög útja nevű körtáncot mutatták meg. Ezek után következett a magyaroska és a hora tánc.
A rendezvény célja az volt, hogy a járvány után újra összehozza a táncosokat, valamint, hogy tagokat toborozzanak a szeptemberben induló gyerekcsoportokba. A kicsik magukra ölthették a népviseleteket. A szatmári táncok után azt próbálhatták ki a vállalkozó kedvűek, hogy milyen kendővel, kalappal és bottal táncolni.