Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Vers tér versmaratonnal

Vers tér versmaratonnal

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Tavaly online, idén azonban már a megszokott formában rendezhette meg a Vers tér programjait a Vachott Sándor Városi Könyvtár. A programok ez alkalommal Pilinszky János születésének századik évfordulója köré szerveződtek. Keresztesi József és Kőrizs Imre költők a XX. század második felének magyar költészetéről beszélgettek. Előadták a nyertesek a zenei pályázat műveit, ezt Für Anikó üveggolyó című verses estje követte, majd az Illés szekerén emlékzenekar adott jubileumi koncertet.

Tegnap szinte egész nap zajlott a könyvtár legnagyobb rendezvénye, a Vers tér, aminek a programjai idén Pilinszky János születésének századik évfordulója köré szerveződtek. Dr. Szén Gabriella, a kulturális bizottság elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy van értelme és eredménye annak, amit a pedagógusok és a könyvtár végez, mert kihozza az emberek közé az irodalmat.

– Nem arra várnak, hogy mi magunktól besétáljunk a könyvtárba, hanem azokat is próbálják megszólítani, akik önmaguktól ugyan nem sétálnának be, de egy Fő téri sátor mellett igen, és talán egy kicsit ott ragadnak, talán egy kicsit megragadja őket az, amit ott hallanak, és vélhetően később be tudnak csatlakozni ebbe a körforgásba. – mondta Dr. Szén Gabriella, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke.

Keresztesi József gyöngyösi származású költő beszédében arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi is a vers és mire jó?

– A vers ugyanis játék, még a legkomorabb, legsötétebb formájában is. A fogalmak, képek, zeneiség, a nyelvi invenciók sűrűsége, mással helyettesíthetetlen minőséget hoz létre. Ha a varázsének mágikus célokat szolgál, hogy a saját időből kilépve biztosítsa az ősök pártfogását, a vadászat sikerét, akkor elmondható, hogy a legjobb pillanataiban minden kor költészete képes elérni, hogy az olvasója vagy a hallgatója pár pillanat erejéig kilépjen a saját hétköznapi idejéből. – mondta Keresztesi József költő, író, kritikus.

A Vers-maratonon a fiatalok és az idősebbek és részt vettek. Kihirdették a zenei részleg pályázatának nyertes alkotóit is, majd a nyertesek elő is adták dalaikat. Az Első a White and Black zenekar lett, a második helyen a Purga és Páva Anna osztozott. Délután Für Anikó Jászai Mari-díjas színésznő és Lee Olivér gitárművész Üveggolyó című előadása következett, ami a művésznő egyik kedvenc verséről kapta a nevét.

– Van benne természetesen az apropó gyanánt Pilinszky is, pillérként az elején és a végén. Remekművek, ahhoz több élet is kevés, hogy az ember ezt, hogy divatos kifejezéssel éljek kimaxolja ezt a költészet, és az ő remekműveinek témáit. Ami jutott, amivel dolgom volt, amit ismerek, azokból válogattam, és az üveggolyó az egyik kedvencem. – mondta Für Anikó.

A könyvtár udvarra a képzőművészek is kitelepültek, és az alkotásaikra a nap folyamán szavazzni is lehetett.


Tovább az archívumra