Nemrégen alakult meg a mentő és terápiás kutyák képzésével foglalkozó Hope Egyesület. Orosz Emese, Bándi Bogi és Kapaló Éva már régóta foglalkozik kutyákkal, ez a szenvedélyük, most pedig úgy döntöttek, másokkal is megtanítják a mantrailinget, vagyis a szagminta alapján történő kutyás keresést. A csapattól egyébként már többször kértek segítséget bajbajutott vagy eltűnt személy keresésében.
Ez az ugatás éppen azt jelzi a gazdinak, hogy talált egy személyt az erdőben. Itt Mátrafüreden kéthetente tréningezik a kutyákat. Egy részük az emberek egyedi szagmintáját követi, míg a területkutató kutyák nem kifejezetten egy személyt, hanem bárkit megtalálnak az erdőben.
Orosz Emese 10 éve kezdte hobbiként a kereső kutyázást, és öt éve már oktatja. Az egyesület idén márciusban alakult meg.
– A Hope Egyesületet azért hoztuk létre mert szeretnénk kutyákkal embereknek segíteni. Mindannyiunknak a kutyák a szenvedélyünk és szeretnénk ezt felhasználni arra, hogy az embereknek segítsünk vele, ennek az egyik legjobb módja, az, hogy mentő –és terápiás kutyákat képzünk. – mondta Orosz Emese, a Hope Egyesület oktatója.
Kapaló Évát és Flowt egy korábbi adásunkban már megismertük, ő pedig itt már Flow lánya Karma. Ők nemcsak terápiás kutyák, hanem keresésre is alkalmasak.
– Egyszer egy nyílt napon láttam az Emese és Bogi kutyáját dolgozni mantrailing munka közben és hát lenyűgözött, amit ott láttam, ahogyan a kutyák dolgoztak, amilyen szenvedéllyel és nem utolsó sorban ugye ezzel embereknek lehet segíteni ugyanúgy mint a terápiás munkával, amit már korábban is végeztünk és így éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. – mondta Kapaló Éva, a Hope Egyesület oktatója.
A csapat gyakran működik együtt a hatóságokkal és már több sikeres akciójuk is volt az eltűnt személyek felkutatásában.
– Tavaly volt egy olyan esetünk, ahol motoros egy kutya dolgozott együtt, ahol viszont sikerült megmenteni egy idős hölgyet, pont ilyen kihűlés szélén volt és sikeresen a családhoz visszakerült a néni. – mondta Bándi Boglárka, a Hope Egyesület oktatója.
A lányok szerint ezt a munkát bármikor és bármilyen fajtájú kutyussal el lehet kezdeni. A bevethetőség azonban már azon múlik, hogy a páros, hogyan szokik össze és mennyire hatékonyan tud együtt dolgozni.