Színes programokkal készültek az állatok világnapjára a Katona József Úti Tagóvodában. Délelőtt állatbemutatót tartottak a kicsiknek, délután pedig a szülők bevonásával jótékonysági programot szerveztek. Ennek keretében kutyaeledelt és pénzadományt adtak át két szervezetnek, de a felhőtlen szórakozás sem maradt el. A nap végén őszi vásárral is készültek, melynek összegét szintén jótékony célra szánják.
„Adj örömöt szívvel, lélekkel” – ez volt a mottója annak a jótékonysági délutánnak, amit a Katona József Úti Tagóvodában szerveztek. Az intézményben már két éve tart az inkluzív nevelés, ami azt jelenti, hogy az elfogadást erősítik a kicsikben, így fogyatékkal élő embereket hívnak vendégül.
– Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk az óvodánkban az érzelmi nevelésre, ami ebben a programban is megjelenik. A gyerekek számára is fontos, hogy tényleg megismerkedjenek ilyen emberekkel, kicsit szociálisan érzékenyek legyenek erre a témára. A szülőknek meg még fontosabb az, hogy a gyereknek mit adnak tovább, de általában a gyerekek tanítják a szülőket. – mondta Zics Boglárka, a Katona József Úti Tagóvoda óvodapedagógusa.
Az állatok világnapjához kapcsolódva most a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének tagjai látogatták meg az óvodásokat, akik műsorral is készültek. Emellett a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola kutyáival ismerkedhettek meg a kicsik. A két egyesületnek pénzadományt és kutyaeledelt ajánlott fel az óvoda, ezzel is erősítve a kicsikben a szociális érzékenységet.
Az óvodások állati mondókákkal készültek csoportonként, de volt olyan is, aki egyedül verselt. Ezen kívül sok-sok közös énekkel színesítették a délutánt.
Az esemény végén őszi vásárral készültek a szülőknek és gyerekeiknek, akik az óvónők alkotásait vásárolhatták meg. Az intézmény pedagógusai az ebből befolyt összeget is szeretnék jótékony célra adományozni.