Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Megszépült a Katona József Úti Óvoda

Megszépült a Katona József Úti Óvoda

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Városi összefogás keretében újulhatott meg a Katona József úti Tagóvoda Gyöngyösön. Az önkormányzat támogatásával és a szülők, valamint az intézmény dolgozói munkájának köszönhetően az óvodásokat izgalmas színekkel és formákkal teli, megújult környezet várja az óvodában.

A Katona József úti óvodások ünnepi műsorral köszönték meg a gyöngyösi városvezetésnek, a szüleiknek és az óvoda dolgozóinak, hogy megújulhatott az intézmény. Az eseményen beszédet mondott az intézmény vezetője, a szülők képviselője, majd a vendégek egy kisfilmet is megtekinthettek, ami az óvoda életét mutatta be. Ezután a tornateremben egy zenés sportbemutató várta a meghívottakat. Az ünnepi rendezvényen Gyöngyös polgármestere mondott pohárköszöntőt, amelyben megköszönte a szülők és az óvodai dolgozók összefogását.

– Ehhez természetesen kellet pénz, de ez egy pár milliós összeg volt és ebből tényleg a csapat csodát csinált és ezt köszönöm nekik és köszönöm azt a lelkes munkát, azt a kreativitást, amivel ezeket megalkották. – mondta Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.

A gyerekek a nyári szünetet követően csöppentek abba a mesevilágba, ami a felújítás után várta őket – tudtuk meg az óvoda vezetőjétől.

– Azok a csodálkozó tekintetek, azokat nem lehet leírni. Úgyhogy mi nagyon boldogok voltak, hogy sikerült nekik élményt, örömet okozni és mindez pedig még fejlesztő hatású is, hiszen a környezeti nevelésünkhöz szorosan kapcsolódó, környezeti szépítés. – mondta Gódorné Jancsó Ágnes, a Katona József Úti Tagóvoda vezetője.

Az ünnepi esemény végén a vendégek megtekintették a felújított termeket, majd az óvoda állófogadással várta a meghívottakat.


Tovább az archívumra