Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Ismét egy roma jogvédő szervezet, a Magyarországi Nemzeti- Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete tartott felvonulást az etnikai ellentéteiről elhíresült Gyöngyöspatán

Ismét egy roma jogvédő szervezet, a Magyarországi Nemzeti- Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete tartott felvonulást az etnikai ellentéteiről elhíresült Gyöngyöspatán

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Száva Vince vezette tüntetés békés körülmények között, erős rendőri biztosítás mellett zajlott le.

Bár a helyi cigány önkormányzat vezetői már napokkal korábban tiltakoztak Száva Vincéék Gyöngyöspatára tervezett megmozdulása ellen, erre a demonstrációra mégis csaknem kétszáz roma gyűlt össze a cigányok lakta falurészen. Száva Vince azt mondta, békét hirdetni jöttek a településre, mert megelégelték a rasszista indulatokat.

A politikusoknak nem lenne szabad a homokba dugnia a fejét, amikor cigányok ellen ma Magyarországon egyfajta bűnbakkeresés folyik – hangoztatta a jogvédő. Ehelyett inkább munkahelyteremtésre kellene fordítani az energiákat – tette hozzá Száva Vince.

Az erős rendőri biztosítás mellett a roma demonstrálók felvonultak a faluban, majd petíciót kívántak átadni a polgármesternek. Ebben többek között azt kérik: a falu vezetése határolódjon el a félelemkeltő szervezetektől, és biztosítsa a lakosság nyugalmát. Javasolják egy cigány-magyar baráti klub létrehozását is. A polgármester más elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg, és nem vette át a dokumentumot, helyette a kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese tette ezt meg.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2011-03-28 )

Tovább az archívumra