A „Biztonságosan közlekedni egy életúton” című rendezvény szervezői a gyerekeket és a felnőtteket is egy hétig interaktív programokkal várják.

Bozsik István alpolgármester a nyitó ünnepségen elmondta, fontosnak tartja, hogy a gyöngyösi általános iskolások a jövőben is részt vehessenek hasonló programokon.
A szervezők elmondták, a program nem csak a gyerekekre gyakorol nagy hatást. A vezetéstechnikai pályán például a rutinos vezetőket is érhetik meglepetések. A szakemberek reményei szerint a balesetekről vetített videók, a borulás szimulátor és a részeg szemüveg kipróbálása elgondolkodtatja, és ha szükséges, változtatásra sarkallja a rendezvényen részt vevő felnőtteket is.
Nagy Réka