Hivatalosan is átadták a mintegy hárommillió forintból megvalósuló új játszóteret Mátrafüreden, a Bene-patak mellett. Jövőre egy másik, nagyobb játszótér is épül a településen, ezekkel nem csak a helyieknek, hanem a messzebbről érkező turistáknak is szeretnének tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kínálni.
Megtörténtek a szükséges utómunkák, a kerék is jól pörög már a vízi játszóelemen, ezen kívül egy bástyacsúszda, egy kisvonat, és egy mezítlábas taposóösvény is helyet kapott Mátrafüreden, a Bene-patak melletti új játszótéren, amelyet ünnepélyes szalagátvágással adtak át hivatalosan is tegnap.
Hamarosan egy nagyobb játszótér is épül Mátrafüreden, és ezzel együtt nem csak a helyieknek és a környékbelieknek, hanem a Mátrába érkező családoknak is kedveznek.
– A szállodákban levő vendégek általában családdal érkeznek, szeretnek túrázni, szeretik tartalmasan eltölteni a szabadidőt, és ez egy jó lehetőség, hogy ebben a völgyben, ahol valamikor a Kalló Malom, épült egy szép játszótér, ahol még vízimalmosat is lehet játszani. – mondta Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.
Faragó Tamás a Mátrafüredi Részönkormányzat vezetője hangsúlyozza: fontos, hogy fejlődjön a település, és továbbra is hangsúlyt fektetnek a családbarát eszközök és programok létrehozására.
– Fontosnak tartom, hogy minden vonalon újuljon meg Mátrafüred, és ugye épül egy másik játszótér is, de örülök, hogy nem csak bent a belső részen, hanem itt, a külső részen is épült egy játszótér, ahol le tudják foglalni maguk a gyerekek. – mondta Faragó Tamás, a Mátrafüredi részönkormányzat vezetője.
Egy pályázat útján összesen hárommillió forintot nyert eszközbeszerzésre a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület, azonban a Ginopos pályázatnak több része is volt.
– A teljes pályázat több konzorciumi partner részvételével, közel 400 millió forint volt, a mi egyesületünk 11 millió forintot kapott, és a játszótéri elemeken kívül kettő tanulmányt is meg kellett valósítanunk. – mondta Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület elnöke.
Bár az időjárás már nem ideális a vizes és mezítlábas játékok kipróbálására, érdemes ellátogatni az új játszótérhez.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon