Élelmiszerár-stopot jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök. A lisztnek, a tejnek, az olajnak, a csirkemellfilének és -far-hátnak, a sertéscombnak, valamint a kristálycukornak az árát a tavaly október 15-ei szintre állítják február elsejétől. Az üzleteknek nem központi, egységes áron kell adniuk ezeket az élelmiszereket, hanem azon az áron, amelyen október közepén árulták – ezt már a mai kormányinfón jelentették be. Az ellenzék bírálja az intézkedést, Márki-Zay Péter szerint inkább az áfát kellene csökkenteni, Jakab Péter pedig arról írt, hogy az árstop hatására február elsejétől a legtöbb termékért többet kell fizetnünk.
Akciós a csirkemell filé ebben az üzletben, 1999 forint helyett most 1499 forintba kerül kilója. Február elsejétől azonban már változni fog többek között ennek a terméknek az ára is. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap, a közösségi oldalon osztotta meg az alapvető élelmiszerek árait érintő kormányzati döntést.
– Ma úgy döntöttünk, hogy hat termék esetében, kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, és a 2,8%-os tehéntej esetében beavatkozunk az árak alakulásába. – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Valamint a csirke far-hát esetében, méghozzá úgy, hogy február elsejétől három hónapra a tavaly október 15-i árakon rögzítik az érintett termékek árait. Az erről szóló rendelet még nem jelent meg, vagyis azt nem tudni, hogy az élelmiszer-áruházak számára is csökken-e a felvásárlói ár, vagy csak a lakosoknak kell kevesebbet, vagy többet fizetni.
Gulyás Gergely a mai Kormányinfón azt mondta, hogy azért az októberi árakat rögzítik, mert akkor kisebb volt az infláció, és úgy fogalmazott: „akkor nem panaszkodtak a lakosok az árakra”. A KSH adatai szerint akkor 6,5%-os volt az infláció, amely valóban kevesebb a mostani, 7,4%-nál. A döntés után a kormány szerint 2%-kal fog csökkenni az infláció.
Az ellenzék bírálja a döntést, Márki-Zay Péter közösségi oldalán azt írta: ezzel Orbán Viktor azt bizonyítja, hogy tragikus állapotban van a magyar gazdaság. Mint írja: kormányváltás esetén 5%-ban maximálják az alapvető élelmiszerek áfáját.
Az egyik, televíziónknak nyilatkozó vásárló szerint is inkább ez lenne a jó megoldás:
„Szerintem jobb lenne, ha inkább áfát csökkentenének, nekem ez a véleményem, de ideje lenne valamit csinálni.”
Jakab Péter is a közösségi oldalán reagált a döntésre. A Jobbik elnöke egy üzletben nézett utána, mely terméknek hogyan változna az ára, az ő tapasztalatai szerint a hat termékből ötért többet kell majd fizetnünk, azokat ugyanis most olcsóbban tudta volna megvásárolni, mint a Központi Statisztikai Hivatal által rögzített októberi átlagár,
A KSH tavaly október adatai elérhetők, de a mai kormányinfón kiderült: nem ez alapján számolják majd az árakat, hanem minden boltnak a saját, október közepi árszintjére kell visszatérnie egy meghatározott árplafon mellett. Gulyás Gergely azt mondta: azért nem az áfát csökkentik, mert úgy kisebb lenne az az összeg, amely a családoknál marad.
Az üzleteket ellenőrizni fogják, ahogy korábban a benzinkutakat is, aki megszegi a szabályokat, büntetésre számíthat. A pénzbírság felső összege jelenleg nem ismert, de a miniszter szerint ez biztosan visszatartó hatással fog bírni.