Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Rend van Gyöngyöspatán, a kormány és a rendőrség teszi a dolgát.

Rend van Gyöngyöspatán, a kormány és a rendőrség teszi a dolgát.

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Mindezt annak kapcsán jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter a településen, hogy pénteken letartóztattak 8 embert, akik kiképző tábort szerveztek. A bíróság hétfőn bűncselekmény hiányában szabadon engedte őket. Az indulatok nem csillapodnak, vasárnap az első pofon is elcsattant.

Nem evakuálás, nyaraltatás volt – jelentette ki Pintér Sándor Gyöngyöspatán annak kapcsán, hogy nőket és gyerekeket vittek pénteken Csillebércre és Szolnokra. Mindenesetre a vakációt épp arra az időpontra szervezték – a Vöröskereszt állítása szerint a helyiek kérésére, amikorra a Véderő kiképzőtábort tervezett a településen.

Ez végül meghiúsult, a rendőrség nyolc embert őrizetbe vett.

A belügyminiszter azt is hozzátette, módosították a kormányrendeletet, így mostantól büntethető lesz, ha valaki a rendőrség hatáskörébe tartozó tevékenységet végez jogosulatlanul.

Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom alelnöke azt mondja, amióta megjelentek a településen a Szebb Jövőért Polgárőr egyesület tagjai, nem érzik magukat biztonságban.

A rendőrség és a kormány a helyén van és teszi a dolgát, de a probléma megoldásához a romákra is szükség lesz- mondta Pintér Sándor

A romák lakta településrészen pattanásig feszültek az indulatok. Többen számonkérték a romák lakhatási körülményeit, a cigányok pedig a munkalehetőséget és a segítséget hiányolták.

Úgy tűnik, a miniszter látogatása nem számolta fel a feszültségeket: a nyaralásból hazatérők közül egy asszony megütött egy helyi nőt, aki feljelentést tett az ügyben. A Véderő kiképzőtáborának vezetőit első fokon felmentette a bíróság.

Pálinkás Ildikó


Az Aktuális napi hírei (2011-04-26 )

Tovább az archívumra