Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nem cél az altatás

Nem cél az altatás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nem célja az altatás az önkormányzatnak – ezt mondta Kévés Tamás alpolgármester, miután a gyepmesteri telepet jelenleg üzemeltető egyesület nem hosszabbítja meg szerződését március 31-e után.

A feladatok ellátása a város honlapján megjelent a pályázat, február 11-ig várják a jelentkezőket. Amennyiben szükséges lesz, az üzemeltetést a Városgondozási Zrt. veszi át.

Kévés Tamás alpolgármester hagnsúlyozta, semmiképpen nem az állatok 45 nap utáni altatása lesz az irányvonal az önkormányzatnál.

Pedig sokan ettől féltek, miután a közösségi oldalakon is több poszt jelent meg arról, hogy a március 31-én lejáró szerződést nem hosszabbítja meg az Új Nap Közhasznú Egyesület. Erről az egyesület elnöke is posztolt az oldalán, később pedig több cikk is megjelent erről, valamint arról, hogy egyes médiumok kampánycélra használják fel a kialakult helyzetet. Az eredeti poszt alatt a hozzászólások lehetőségét megszüntették.

A telep üzemeltetéséhez egyébként hét év alatt közel 100 millió forinttal járult hozzá az önkormányzat, szerződéses díjon felül különböző beruházásokra az önkormányzat több mint 15 millió forintot fordított.

Az önkormányzatnak kötelező feladata üzemeltetőt találnia a gyepmesteri telepnek, így pályázatot írt ki a feladatok ellátására. Ha nem lesz megfelelő pályázó, a Városgondozási Zrt. veszi át az üzemeltetést.

– A Városgondozási Zrt. mentsvárként ott van a feladat ellátására, fel kell őket készíteni, de van jelentkező, Ivették egyik alkalmazottja, de lehet, hogy a városgondozás alkalmazottja lesz, de van rá irány, de külső jelentkezőket is várunk – fejtegette Kévés Tamás.

Pályázni február 11-ig lehet. A témában Horváth László országgyűlési képviselő is közzétett egy posztot a közösségi oldalán, melyben megköszöni Bozsik Pál Ivett és Bozsik-Pál András munkáját, a képviselő bízik abban, hogy az önkormányzat az állatok megmentésére törekszik.

Dudás Róbert, az Egységben Magyarországért jelöltje azt mondta: többször is támogatta az egyesület munkáját és adója 1%-át is nekik ajánlotta fel, ám ezeket nem tette nyilvánossá. Szerinte tiszteletlenség a kialakult helyzetet kampánycélra felhasználni.

– Én ezzel nem fogok kampányolni, én ezért tenni fogok, nem azért, hogy ezt lássák, lehet, hogy a háttérben és csendben, viszont tisztességesen, és lelkiismeretesen – jelentette ki.

A telepen úgy tudjuk, jelenleg 80 árva kutya várja gazdiját. A témában kerestük Bozsik-Pál Ivettet is, aki azt mondta, jelenleg a gazdisításon dolgozik, így későbbre ígért választ.


Tovább az archívumra