Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A Magyar Egészségügy Napján, július 1-én ünneplik az egészségügyi dolgozókat

A Magyar Egészségügy Napján, július 1-én ünneplik az egészségügyi dolgozókat

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Semmelweis Napon Gyöngyösön a hagyományokhoz hűen kitüntetéseket, szakmai kinevezéseket és jutalmakat adtak át.

Akik a gyógyító hivatást választották, tudták hogy kemény küzdelemre számíthatnak – így kezdte köszöntőjét Bozsik István alpolgármester, aki az egykori kórházalapítókat is méltatta a XXI.sz.-i gyógyítók mellett. A Bugát Pál Kórház ellátási körzetében 90 ezer ember ellátásáért felelős az egészségügyi szakma Gyöngyösön.-tette hozzá az alpolgármester.

Dr.Freili Géza ügyvezető igazgató köszöntőjében elmondta: az egészségügyben dolgozók többszörösen megérzik a gazdasági válságot, mert az emberek sokkal betegebbek, többen szorulnak gondozásra és újra támad a TBC. Kevesebb a bér és nehezebb a megélhetés. A hagyományokhoz hűen az ünnepségen átadták a gyöngyösi képviselő testület által alapított Gyöngyös Város Egészségügyéért kitüntetéseket. Az idén Dr.Gyenge Hermina főorvosnő és Dr.Lukács Tóth Gyula a patológia osztályvezető főorvosa vehették át az elismerést. Mindketten közel 4 évtizede dolgoznak a Bugát Pál Kórházban. A folyamatos tanulás elengedhetetlen és a külföldi tapasztalatok nagyon fontosak – mondta a főorvos, aki külszolgálati munkája során Jemenben is dolgozott. Dr.Gyenge Hermina két szakterületen, a sebészeti és az aneszteziológiai szakterületen is dolgozott. Létrehozója a sztómás betegeket tömörítő ILCO Klubnak, valamint a mellrákon átesett nők klubjának, a MAMMA Klubnak. A városi ünnepségen főorvosi, szakmai kinevezéseket, elismeréseket, jutalmakat is átadtak.

Pásztor Csilla


Az Aktuális napi hírei (2011-07-05 )

Tovább az archívumra