Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A gyógyturizmus, az erdő és az önkéntesség évéhez egyaránt kapcsolódott a Mátrafüreden első alkalommal megrendezett országos gyógynövénygyűjtő és természetkedvelő találkozó

A gyógyturizmus, az erdő és az önkéntesség évéhez egyaránt kapcsolódott a Mátrafüreden első alkalommal megrendezett országos gyógynövénygyűjtő és természetkedvelő találkozó

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Süsü a sárkány című ismert bábfilmből kölcsönzött szlogen – Sárkány ellen sárkányfű – is jelezte, hogy a szervezők kifejezetten a családokat megszólító programokkal készültek.

Még a dunántúli Bősárkány és Szilsárkány polgármesterei is eljöttek a mátrafüredi „Sárkány ellen sárkányfű” fesztiválra. A találkozó középpontjában azonban nem a sárkányok, hanem a gyógynövénygyűjtés és a természetszeretet álltak.

A Bükki Nemzeti Park gyógynövény ismereti túrára vitte az érdeklődőket, akik pedig a füredi fák alatt maradtak középkorias hangulatú vásárban érezhették magukat, melyből nem hiányozhatott a füvesasszony sem.

Pálinkás Julianna, a piliscsévi javasasszony gyógyteákat és gyógyfüveket hozott magával, de legfőképpen jó tanácsokat. Tudása több évtizedes tapasztalaton alapul.

A gyógyfüves asszonynál fellelhető fűszerek is szerepet kaphattak azon a főzőversenyen, melyen a középkori ízvilág szerint, és akkor ismert alapanyagokból készült ételeket értékelte a Prohászka Béla mesterszakács által vezetett zsűri. A magyar gasztronómiai szövetség elnöke szerint a pirospaprika alapú magyar konyha mellett méltatlanul szorult háttérbe a régi magyar konyhaművészet.

Az ételek sikere nagyban a jó fűszerezésen múlik. A fesztiválé viszont azon, hogy milyen programokkal sikerül gazdagítani a rendezvényt. Jövőre már biztos, hogy a diósgyőri vár vitézei is itt lesznek, s a szervezők remélik, hogy az idén távol maradt környékbeli települések is élnek a felkínált lehetőséggel, hogy bemutatkozzanak.

Borbándi Erik


Az Aktuális napi hírei (2011-08-09 )

Tovább az archívumra