A 10 napirendi pont között szerepel majd az az előterjesztés is, amely a takarékossági intézkedések eredményével foglalkozik – derült ki kedd esti műsorunkból.

Hiesz György, az ellenzéki, szocialista frakció vezetője azt mondta: a második takarékossági csomag valóban jelentős kiigazítást jelent, ennek ellenére úgy véli: jelentősebb tételeket is meg lehetne spórolni, ez ügyben azonban szerinte egyeztetésre lenne szükség, amire azonban eddig nem került sor.
A költségvetés kiigazítása mellett a grémium a Bugát Pál Kórház jövőjével és az Ipari Parkkal is foglalkozik majd. Az önkormányzati tulajdonrész értékesítését követően várhatóan utoljára nyújt tagi hitelt az testület Ipari Parkot működtető társaságnak.
Pifkó Tamás
Gyöngyösi értékek a filmvásznon