Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szentmisével kezdték a tanévet Gyöngyös katolikus iskolái

Szentmisével kezdték a tanévet Gyöngyös katolikus iskolái

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A II. Rákóczi Ferenc Általános és Művészeti Iskola, a Vak Bottyán János Szakközépiskola és a Pátzay János Zeneiskola a 2011/12-es tanévtől a Katolikus Egyház fenntartásába kerül. Így a három intézménynek közös tanévnyitót is tartottak a Szent Bertalan Templomban.

A Nagytemplom zsúfolásig megtelt diákokkal, tanáraikkal és szülőkkel. Közel ezren vettek részt a tanévnyitó szentmisén, ami új időszámítás kezdetét jelenti a gyöngyösi intézmények életében. Ternyák Csaba egri érsek, történelmi eseménynek nevezte az új lehetőséget, és elmondta hogy az egri főegyház megyében 9 intézmény nyitja meg kapuit katolikus iskolaként. Az érsek felhívta a fiatalok figyelmét az értékek megőrzésére, és keresésére, a keresztény életre, egészségük megbecsülésére, és arra hogy saját életükért felelősséggel tartoznak. A szentmisén Faragó László Gyöngyös polgármestere hangsúlyozta az esemény kiemelkedő jelentőségű a város életében, mert 20 éves vajúdás után került a 3 intézmény az egyházhoz. Majd jelképesen átadta az intézmények kulcsát Ternyák Csabának, aki tovább adta azokat az intézmények vezetőinek. Az intézményekben is megtartották a tanévnyitót, melyen az iskolákat megszentelték, és megáldották a kihelyezésre kerülő kereszteket.

Ezzel kezdetét vette az új tanév.

Pásztor Csilla


Az Aktuális napi hírei (2011-09-02 )

Tovább az archívumra