Az október közepéig látható tárlaton mintegy 500, a szegedi verdében készült emlékérem tekinthető meg. A látogatás során bepillantást nyerhetünk a hazai éremművészet csúcsát jelentő verde működésébe is, sőt mostantól az éremtárban a látogatók maguk is készíthetnek emlékérmeket.

A gyöngyösi indítást a verde és az éremtár, valamint az éremgyűjtő csoport közötti jó kapcsolat magyarázza. Szegeden készült a város évfordulós érme és a Tisztelet az elődöknek című éremsorozat eddigi darabjai is. Ennek a sorozatnak lesz a következő darabja a Hanák Kolos érem, melynek tervét most mutatta be Szabó Imrefia Béla szobrászművész. Õ az egyike annak a 150 művésznek, akikkel a verde rendszeresen együttműködik.
Faragó László polgármester megnyitójában az érmek üzenetközvetítő szerepéről szólt, Szabó Tamás pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a jó érem az, amelyre emlékezni lehet, amelynek minden részletét képesek vagyunk felidézni. Ilyen lehet az éremtár most bemutatott saját verésű érme, melynek verőtövét a szegedi verde készítette el, és amelyet egy új golyóspréssel ezentúl a látogatók maguk készíthetnek el.
Borbándi Erik