Az ünnepi szónokok arra hívták fel a figyelmet, hogy a szabadságharcosok korabeli követeléseinek egy része mind a mai napig csak követelés maradt.

Az idei szónok Tóth Vilmos nyugalmazott pedagógus volt, aki a forradalom és szabadságharc kapcsán arra hívta fel hallgatósága figyelmét: 1956-ban a szív diktálta a tapsot, nem pedig politikai akarat.
Itt az önkormányzat mellett pártok, civil szervezetek és cégek képviselői is koszorúval emlékeztek a hősökre. Az 56-os emlékműnél pedig Faragó László polgármester Bodó Attilával, az 56-os szövetség gyöngyösi szervezetének vezetőjével együtt koszorúzott.
Ezután a Mátra Művelődési Központban Vanek Béla, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke mondott beszédet. A szónok szerint az 56-os fő követelések többsége a mai napig sem mondható teljesültnek, mai társadalmi problémáink nagy része pedig ennek köszönhető.
Ebben az évben a Vak Bottyán Katolikus Középiskola diákjai állították színpadra műsorukat Mi döntsük el a holnapunk címmel.
Faragó Zoltán