Õk még a hagyományos rendszerben fejezték be tanulmányaikat. Szeptembertől azonban sokminden megváltozik. Péntek óta nyilvánosak a KRF tervezett költségtérítési díjai is, csakúgy, mint az államilag támogatott férőhelyek száma. A közölt adatok egyelőre nem hivatalosak.

A legtöbben gazdálkodási és turisztikai szakképesítéssel távoznak most Gyöngyösről.
A fogadalomtétel után hivatalosan is mérnökké, illetve közgazdásszá fogadták a frissen végzetteket az intézmény dékánjai. A hagyományokat követve a végzősöktől az intézmény rektora köszönt el.
Közben a szaktárca közzétette a felsőoktatási keretszámokat és a költségtérítéseket. A KRF eszerint teljes támogatású alapképzésben 90, résztámogatással 100, teljes támogatású felsőfokú szakképzés esetében 135 férőhelyet biztosíthat. A legmagasabb önköltséggel a gazdasági informatikus szakra jelentkezők számolhatnak – félévente 180 ezer forinttal. A mesterképzésnél többnyire 225 ezer forintos képzéseket kínálnak, a vidékfejlesztési agrármérnököknek mintegy 300 ezer forintos költséggel kell kalkulálniuk. Az adatok a felvi.hu oldalon olvashatók, és január végéig még változhatnak.
Faragó Zoltán