Kezdőlap » Hírek - Aktuális » 2013 és 2016 között azok az egyetemisták és főiskolások is megkaphatják diplomájukat, akik a záróvizsgájukat követő három évben nem szereztek nyelvvizsgát.

2013 és 2016 között azok az egyetemisták és főiskolások is megkaphatják diplomájukat, akik a záróvizsgájukat követő három évben nem szereztek nyelvvizsgát.

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A tavaly decemberben elfogadott Nemzeti Felsőoktatási Törvény gyakorlati megvalósításáról tartottak konferenciát a gyöngyösi főiskolán.

Még 2011. december 23-án fogadta az Országgyűlés a Nemzeti Felsőoktatási Törvényt, melynek egyik rendelkezése azokat a hallgatókat érinti, akik záróvizsgájukat követően nyelvvizsga hiányában nem tudták átvenni az oklevelüket.

Ez a törvény pedig felhatalmazást ad a felsőoktatási intézményeknek, hogy saját hatáskörükbe helyezzék – bizonyos jogszabályi keretek között – a döntés jogát: akarnak-e ún. intézményi nyelvvizsgát szervezni. Ami ugyan lehetővé teszi az oklevél átvételét a végzett hallgatóknak, de nem egyenértékű az akkreditált nyelvvizsgával.

A törvény lehetővé teszi, hogy az intézmény saját hatáskörében szabályozza, hogy milyen módon és milyen tartalommal szervezi meg ezt a nyelvvizsgát. A főiskola oktatási rektorhelyettesének elmondása szerint a felsőoktatásban végzett hallgatók mintegy 20%-a nem tudja átvenni az oklevelét a sikeres záróvizsgáját követően. Nekik lehet segítség a megváltozott felsőoktatási törvény.

Berzsényi Gergely


Az Aktuális napi hírei (2012-01-30 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - A három selyp leány
09:05
Hangverseny J. S. B A C H műveiből - A Savaria Barokk zenekar koncertje (részlet) 3.
09:16
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:01
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
10:58
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:10
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:14
Vidróczki gála 2019 - Tarna Kicsik - Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is…
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A hegy leve - dokumentumfilm
20:10
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság