A Gyöngyöspatához közeli külterületeken, közmunka program keretében kitermelt tüzelőt a Társulat igazgatója, Farkas József szerint engedély nélkül szállította el az Önkormányzat.

Ezek azok a farönkök, melyeket az Önkormányzat közmunkaprogram keretében termeltetett ki.
A polgármester szerint azonban a kifizetett munkabéren felül nem jár automatikusan a tűzifa is.
A Mátraaljai Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat pedig a kitermelt tűzifát elsősorban azok között szerette volna szétosztani, akik kitermelték azt: vagyis a gyöngyöspatai Önkormányzat közmunkásai között. A vita emiatt robbant ki az érintett felek között.
Juhász Oszkár kameránknak megmutatta a kiutalt tüzelőről kiállított átvételi elismervényeket, majd hozzátette: az Önkormányzat Szociális ügyekért felelős munkatársa szigorúan szociális alapon rangsorolta a rászorulókat. Mást nem is tehetett, hiszen az Önkormányzat nem vezet a lakosságról etnikai alapú nyilvántartást – hangsúlyozta a polgármester.
Berzsényi Gergely