A hóolvadás után felszínre kerülő szemétkupacok minden turistát zavarnak, és tenni is egyre többen hajlandók. Sástó ügye, mindenki ügye – hangsúlyozták a szervezők és a civilek.

A takarításra érkezett fiatalok egyre növekvő számát látva, azért van ok a bizakodásra.
A nemcsak a fiatalok, hanem a bakancsos turisták által is kedvelt kiránduló hely rendbetételéhez az anyagi források előteremtése mellett civil összefogásra is szükség van.
Az egyelőre bizonytalan forrásokra várakozás helyett a helyi civilek a saját kezükbe vették Sástó kitakarításának ügyét.
A szervezők elmondása szerint tavaly kb. kéttucatnyian voltak, akik vállalták a piszkos munkát. Idén ők, a rossz idő ellenére is, megint jöttek takarítani, és hozták magukkal a barátaikat is. A példa tehát ragadós: egyre többen és többen vannak, akik fontosnak érzik Sástó ügyét.
Berzsényi Gergely