A párt szerint a Kelet-magyarországon élők helyzete jelentősen romlott az elmúlt két évben, ezért megoldási javaslatokat dolgoznak ki, és programot alkotnak. a lakosság észrevételeinek felhasználásával.

A szocalista párt vezető politikusainak és országgyűlési képviselőinek részvételével zajló programsorozat keretében a megye harminc településén rendeznek fórumokat, egyebek mellett az oktatás-, a biztonság és a kisebbségpolitika témakörében. Sós Tamás azt mondta: a részországgyűlés eredményeit a most induló lakossági párbeszéd tapasztalataival kiegészítve kívánnak programot alkotni 2014-re.
Az MSZP a gyöngyösi részországgyűlésen Kelet-Magyarország problémáit vitatja majd meg. A párt szerint az elmúlt két évben jelentősen romlott a térségben élők helyzete, a vidék leszakadásának folyamata pedig lassan visszafordíthatatlanná válik.
Pifkó Tamás