A projekt az Északnyugati városrész mélyszegénységben élő lakói számára teremthet kitörési lehetőséget, bőrszíntől függetlenül – összegezték a rendkívüli ülésen.
A legfrissebb tervek szerint a Fuvaros utcában, vagy egy konténerben indulna el a felzárkózás. 48 család jelezte, hogy részt akar venni a programban, amely márciusban kezdődne és két évig tartana. Ehhez a pályázatból önerő nélkül akár 150 millió forintot is el lehet nyerni. A projekt lezárulta után az önkormányzat azt is vállalta, hogy további öt évig évente 15 millió forinttal támogatja a telepprogramot eredményeinek fennmaradását.
A programba bevonták a Máltai Szeretszolgálatot is, akik 30 ember munkahelyét teremtenék meg egy elektronikai hulladékbontó létesítésével. Az üzem afféle inkubátorházként működne, ahol a foglalkoztatottak megszoknák a munka rendjét, így később máshol is szívesebben alkalmaznák őket.
Mint elhangzott, csaknem 100 magyar önkormányzat verseng a támogatásért. A máltaiaknak Pécsen, Tarnabodon, Monoron és Veszprémben is vannak már hasonló elveken működő telepprogramjai. Ezek máshol sem romaprogramok, hanem a kiemelkedni akaró, mélyszegénységben élő emberekre lettek szabva, bőrszíntől függetlenül. Gyöngyösön is ez a terv.
A képviselők több, mint kétórás vitát követően 10 igennel, két tartózkodás mellett fogadták el az előterjesztést, így a projektre pályázatot nyújt be az önkormányzat augusztusban. A további döntésekről holnap számolunk be részletesen.
Faragó Zoltán