Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A térség országgyűlési képviselője bízik az IMF-tárgyalások sikerében

A térség országgyűlési képviselője bízik az IMF-tárgyalások sikerében

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Balázs József szerint komoly eredmény, hogy a tárgyalások egyáltalán elindulhattak, és ez teremti meg a lehetőségét a munkavédelmi akciótervnek is, amely sok ezer munkavállaló elhelyezkedését könnyíti majd meg.

Balázs József a parlamenti első féléves munkáját értékelte Fórum című műsorunkban. Azt mondta: komoly eredmény, hogy az Európai Unió a Magyarországgal szemben indított valamennyi kötelességszegési eljárást lezárta, és megindulhatott a tárgyalás az EU valamint a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel. Balázs József szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a kormány gazdaságélénkítő csomagot, úgynevezett munkavédelmi akciótervet dolgozhasson ki, amely jelentős járulékcsökkentéseket tartalmaz.

Balázs József beszélt az egészségügyi ellátórendszerben július elsején bevezetett változásokról is. A képviselő úgy véli: Gyöngyös és térsége komoly nyertese az átalakításoknak.

A képviselő a kórház uniós beruházásának ügyében folyó vizsgálattal kapcsolatban ezúttal is úgy vélekedett, hogy az nem állapít majd meg szabálytalanságot, lezárulta után pedig az építkezés is elindulhat.

Pifkó Tamás


Az Aktuális napi hírei (2012-07-18 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. 5. rész
14:58
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Megyek az úton
15:03
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. 6. rész
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:51
William Ricketts emlékhelye - dokumentumfilm
16:06
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:32
Reklám
16:35
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor – ismétlés
18:14
Gasztronómia a Mátrában - kisfilm
18:20
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:41
Sport7 1. rész – sport magazin – ismétlés
19:07
Reklám
19:10
Sport7 2. rész – sport magazin – ismétlés
19:35
Nápolyi 1. rész – ismétlés
20:01
Reklám
20:05
Nápolyi 2. rész – ismétlés
20:30
Képújság